2015. január 9., péntek

2. Fejezet

- Szia anya! Szia apa! - köszöntem, miközben becsuktam az ajtót, és a földre raktam a táskát.
Először azt hittem, hogy kint vannak a hátsó udvarban, így hát, kimentem. Benéztem a fészerbe, a pincébe is lementem, és voltam olyan hülye, hogy a fán is kerestem őket.
- Hahó! Anya, apa! - kiáltottam a hatalmas világba, de senki sem felelt.
Vissza mentem a házba, és lerogyottam a kanapéra. Épp nézelődtem minden felé, mikor meg láttam egy kis lapot az asztalon.

                                                               Drága kislányom!

Apáddal el mentünk meg látogatni a nagynénédet, utána pedig el megyünk pár rokonhoz. Későn érünk haza. Olyan este 9 körül talán. Kaja, üdítő, van a hűtőben. El mehetsz a kis barátoddal, barátaiddal valahova, de este 8-kor már legyél otthon! Előtte pedig el ne felejtsd meg csinálni a házid! Puszikál: Anya


- Na, anya is tud ám írni... - gondoltam magamban miközben még vagy 3-szor körbe forgattam a lapot, hogy nincs-e rajta valami. Majd utána vissza tettem a kis üzenetet az asztalra, és felvittem a táskám a szobámba. A táska maga volt vagy 4 kg, így elég nehézkesen, de azért felküszködtem magam. Épp, hogy felértem, már csöngettek is. Igen ám, de nem olyan szép, nyugodtan mint némely ember, hanem szinte ököllel ütötte. Még sóhajtani sem volt időm!
- Nyitom már!
Gyors léptekkel oda mentem az ajtóhoz, és szinte kitéptem a helyéről.
- Ashlee? - kérdeztem ledöbbenve. Azt hittem, valami idegbeteg ember felénk tévedt, és ki szemelte a mi házunkat, hogy majd tönkre teszi a csengőt. De, hogy Ashlee volt az az illető, aki ilyen állat módon ütötte-verte a csengőket... meglepődtem.
- Aha. Én már kész vagyok. - jelentette ki, és megkérdezés nélkül átlépte a küszöböt.
Rendes emberek szólnak, hogy azért meg kéne kérdezni vagy valami, de én nem. Becsuktam az ajtót, és Ashlee felé fordultam, ki épp kinyúlt béka pózban feküdt a kanapén.
- Kérsz inni? - kérdeztem a lehető legudvariasabban.
- Majd igen, köszi. De előtte vegyél már fel valami jó bulis ruhát. - mondta Ashlee. Ahogy végig néztem rajta, vitatkozni sem lehetne, hogy ő teljesen bulis csaj.
- De... nekem nincs egy olyan ruhám sem mint neked. - mondtam az emelet felé mutatva.
- Akkor meg nézzük. - kelt fel a kanapén elterülő Ashlee, és egyenest a szobám felé vette az irányt. Úgy közlekedett a házban, mintha már évek óta ide járna, vagy itt lakna. Gyors léptekkel követtem fel felé a lépcsőn, majd egyenest a folyosó végéig, ahol a szobám volt.
- Ez a szobád? - kérdezte körbe-körbe forogva Ashlee. Két fala sötét lila volt, másik kettő sötét kék. Falai tele minden fajta együttessel, egy szekrényen pedig egymás mellett sorakozott a szerintem jobbnál-jobb zene. Ashlee-nek nagyon keresgélnie sem kellett, rögtön meg találta a gardróbomat.
- Hmm... nem, nem jó. Nem, ez sem. Ez sem! - dobálta kifelé a ruháimat.
- Öhm... Ashlee, nem akarok bele szólni, de lehet úgy, hogy nem úgy csinálsz mint Rachel? - kérdeztem, miközben a földről szedegettem fel a sok pólót, és nadrágot.
- Mért? Mit csinál Rachel? - kérdezte Ashlee.
- Mind egy, akkor gondolom nem voltál ott. - mondtam, majd tovább hajtogattam a ruháimat.
Rá néztem a faliórára, és pont fél 5-öt mutatott. Rögtön félbe hagytam mindent, és oda ültem az író asztalomhoz, a táskámból elővéve a sok könyvet.
- Hát, te meg?! Nem öltözni meg készülődni kéne?! - ordibált Ashlee.
- De hát kaptunk vagy ezer házit! - ordítottam vissza.
- Kit érdekel a házi? Majd ha haza értél meg csinálod. - mondta Ashlee majd kedve támadt megint kidobálni a ruháim.
- Istenem! - sóhajtottam, és felálltam az író asztaltól.
- Ez! Ez jó lesz! - tartott maga előtt Ashlee egy rövid nadrágot, és egy farmer inget.
- Hát... nem hiszem... - kezdtem el, de Ashlee rögtön a kezembe nyomta a ruhát és be tolt a gardróbba. Ahonnan persze ki is mentem.
- Már bocsi, de én nem a gardróbban szoktam öltözni, így légyszíves menj ki! - mondtam, miközben a többi göncöt pakolásztam vissza. Ashlee ki is ment. Gyors felvettem mindent, amit a kezembe nyomott, és meg néztem magam a tükörben. Mintha Ashlee mérte volna az időt, úgy rontott be a szobámba.
- Na! Nem is olyan rossz! - tapsolt örömében.
- Nem tudom... - forgolódtam a tükör előtt.
- Jó! A fiúk már biztos itt vannak! - tolt ki Ashlee a szobámból, majd a házból, egyenest az utcára.
Míg ő jóval előrébb tartott mint én, én csak mögötte sétáltam bizonytalanul. Még meg kérdezni sem volt időm, hogy milyen fiúk vannak itt!



Nézelődtem össze-vissza, de csak nem láttam sehol egy kocsit sem. Még az utcán sem volt kint senki, csak Sam, a szomszédunk. Épp mosta a kocsiját.
- Jó napot! - köszöntem lehetőleg hangosan.
- Szia Hannah! - köszönt vissza Sam. Habár, nagyon tegeznem sem kéne, hanem bácsiznom. Ugyanis jóval idősebb nálam.
- Gyere már! - intett Ashlee, aki már vagy 20 méteres távolságból kiabált nekem.
Nem kiabáltam vissza, csak szépen, nyugodtan sétáltam a járdán. Épp, hogy mentem 5 métert, és már meg is állt mellettem egy autó. Egy pillanatra ránéztem, és mentem is tovább.
- Szeva Hannah! Kell egy fuvar? - kérdezte egy nagyon-nagyon ismerős hang.
Halottam, ahogy becsapódik a jármű ajtaja, így rögtön tudtam, hogy a fiú kiszállt. Megfordultam, és ránéztem.
- Hová mész? - nézett vissza rám Luke mosolyogva.
- Ashlee-vel elmegyek gördeszkázni. Legalább is én majd csak az egyik padon ülök. Utána meg elmegyünk a tengerpartra. Zenét hallgatni. - hadartam el a mondatokat. Remélem, azért Luke értette mit mondok.
- Szuper! Én is oda tartok. - mondta a srác. Akaratlanul ránéztem a kezére, és annyit láttam, hogy ökölbe szorítja mind a kettőt. Biztos ideges.
- Oké. Akkor én... megyek is tovább! - mosolyogtam, majd Ashlee felé tartottam az irányt, ki épp már vagy 4 fiúval beszélgetett. Viszont alig, hogy mentem pár lépést, Luke megfogta a karom, majd el is engedte. Én pedig persze, hogy visszafordultam.
- Öhm... elvigyelek? - vakarta a tarkóját miközben a földet nézte.
- Várj, megkérdezem Ashlee-t! - mondtam majd elkezdtem futni Ashlee-hez.
- Hannah! Mégis mit csinálsz te ennyi ideig? - kérdezte Ashlee felháborodva.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy jössz-e? Mert Luke elvisz minket kocsival.
Ashlee nem válaszolt, csak mosolygott. Majd egy olyan 1 perc múlva végre megszólalt.
- Én nem megyek.
- Oké. - válaszoltam, majd mentem is vissza Luke-hoz.
- Na? Jöttök? - kérdezte, miközben egy kis kavicsot rugdosott a járda szélén.
- Ashlee nem. Én viszont igen.
- Oké. Akkor szállj be. - nyitotta ki Luke a kocsi ajtaját.
Gyors beültem, és az ölembe raktam a táskám.
- Egyébként, köszi, hogy elviszel. - mosolyogtam.
- Semmiség. - mosolygott vissza rám Luke. Szemei még mindig csillogtak, amitől azt hittem elolvadok ott helyben, az ülésen. Nem értem, mért éreztem úgy, mintha pillangók lennének a hasamban, miközben Luke-ot még mindig csak egy fiú ,,havernak" tartottam.

                                                                                                                                                  
                                                                 
  És itt a 2. fejezet is! Mit gondoltok Ashlee-ről? Szerintetek jó barátok lesznek Hannah-val? A következő részben kiderül! :)

--
Victoria Blue