2015. január 13., kedd

3. Fejezet

- Egyébként, emlékszel amikor ma elkezdtél tesin énekelni? - kérdezte Luke.
Csak bólintottam, miközben fejemet a kezemen pihentettem, és az utat néztem. Egy idő után elzsibbadt a karom, így inkább neki dőltem az ablak üvegnek. Rátettem az ujjam, majd végighúztam rajta, figyelve az elmosódott ujj lenyomatot.
- Hé, ne maszatold össze az üveget! - viccelődött a mellettem ülő srác és kicsit felém dőlt, hogy megfogja az üvegen lévő kezem és magához húzza. Vagy csak a váltóig. Amikor megfogta a kezem, olyan volt, mintha a gyomromban száz meg száz pillangó repkedett volna fel és alá.
Rögtön elkaptam a tekintetem a végtelennek tűnő útról, és a kezünket figyeltem. Luke keze sokkal nagyobb volt, nem olyan kis izé, mint nekem. A fiú egyre erősebben szorította a kezem, ami egy kicsit fájt is. Mozdulatlanul ültem mellette, és azt vártam, hogy vagy elengedi a kezem, vagy én szedem valahogy le róla. Amikor meg érkeztünk, már nem is éreztem, így azt hittem, hogy Luke már rég elengedte és kiszállhatok a kocsiból. Kinyitottam az ajtót, és épp, hogy kiraktam az egyik lábam, már vissza is rántott valami.
- Hoppá! Bocsi. - nevetett Luke, majd elengedett. Becsaptam a kocsi ajtót, és Luke-al elindultunk egy réten. Egymástól nagyon távol voltunk, így hiába érintettem meg néhány magasabbra nőtt fűszálat - amit igazából meg sem fogtam volna, csak megakartam nézni, ha kinyújtom a kezem akkor elérem-e Luke-ot - de nem sikerült. Ahhoz ő túl messze volt. Mentünk legalább egy 10 métert, de az imént említett fiú vissza is fordult.
- Luke, hova mész? - kérdeztem Luke felé fordulva. Egy ideig nem válaszolt, csak ment egyenest a kocsijához.
- Ja.. sokat kell menni. Nekem pedig nincs kedvem sétálgatni. - válaszolt, majd beszállt az autóba. Nekem pedig 1 másodperc sem kellett átgondolni, hogy menjek-e. Sietős léptekkel vissza mentem a járműhöz, és beszálltam. Az út közben senki sem szólt egy szót se, így hát, csak a rádióban szóló Green Day-t hallgattuk.
Eltelt egy olyan 8 perc és odaértünk. Kiszálltunk, és végre nem is rántott vissza senki. Ashlee és a többiek már rég ott voltak - gondolom - és gördeszkáztak. A pálya szélén volt néhány pad, amiket már a kocsiból előre kiszemeltem. Gondoltam, Luke majd feltalálja magát és elmegy valahova, de nem, akárhova mentem, követett.
- Sokáig akarsz még követni? - kérdeztem már egy kicsit mérgesebb hangon, összefont karokkal.
- Ja, bocs. A többiek még nem értek ide, és eddig még csak téged gondollak normális embernek akivel lehet értelmesen beszélgetni. - mondta a srác, majd a mondat vége felé kicsit elhalkult.
Elfordultam és mentem tovább, Luke-ot ott hagyva. Óvatosan közlekedtem a pálya szélén, hogy nehogy valamelyik őrült nekem jöjjön a gördeszkájával. Visszanéztem a srácra, kinek épp az előbb fordítottam hátat, viszont ahogy észrevettem, őt már körül vették a fiúk. Legalább is csak Calum, Michael, és Ashton. Leültem, és elővettem a szendvicsemet amit titokba vittem el, hogy Ashlee ne lássa. Hogy mért ne? Mert biztos akárhányszor csináltam volna egy újat, mindet kikapta volna a kezemből és 2 percen belül el is pusztította volna. Miközben néztem, ahogy mindenki össze-vissza száguldozik a gördeszkájával, észre sem vettem, hogy mind a 4 fiú leült mellém.
- Mit eszel? - rántotta ki a kezemből a szendvicsemet valaki.
- Michael! Add már vissza! - kapálództam a kezemmel Michael felé, hogy vissza szerezzem a kaját.
- Ja, ez szalámis, az finom. Adsz egyet? - nézett rám kis kutya szemekkel a színes hajú srác. Nem mintha meghatott volna, de nem voltam az a fajta, aki mindent magának hisz. Így hát, belenyúltam a táskámba, és előhalásztam egyet. Nem néztem meg milyen, csak úgy kivettem.
- Köszi! - vette ki a kezemből egy szem pillantás alatt.
- Kaphatok én is? - kérdezte mindenki egyszerre. Sóhajtottam egyet, és előkerestem újabb 3 szendvicset, majd odaadtam a többieknek.
- Szerencsétek, hogy sok szendót hoztam el maga... - folytattam volna, de valami nagyon gusztustalan dolog történt.
- Fúj! - köpte ki Michael az ételt. Mindenki kitágult szemekkel figyelte a földön heverő, nyálas kaja maradékot.
- Ez tonhalas! - kiabált tovább Michael, miközben folyamatosan kéregette Calumtól a zsepiket, hogy meg törölje a száját. De végül Calumnak elege lett és Michaelhez dobta az összes zsebkendőt ami csak volt nála.
- Ezt ti fogjátok feltakarítani. - mondtam nevetve, közben pedig kicsit arrébb csúsztam.
Amíg mi a fiúkkal elvoltunk, észre sem vettük, hogy verekedés tört ki.
- Nézzétek már! - mutatott Ashton a verekedő fiúk felé.
- Mért verekszenek? - kérdeztem félénk hangon. De abból a félénkből inkább kíváncsi lett.
- Az ott... egy pálinkás üveg? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Michael, majd eldobta a zsebkendőt. Hirtelen közeledni kezdett a két verekedő fiú. Az egyik a mellettem lévő padra lökte a másikat, majd ütötte-verte-rúgta, mindent csinált vele, amit csak lehetett, hogy megsebesüljön. Ahogy néztem a két fiút, észre vettem, hogy már mind két félnek lila a szeme körül lévő bőr, az orra pedig vérzik. Egyre csak csúsztam arrébb, míg meg nem éreztem, hogy neki ütköztem valakinek. Gyors megfordultam és rá néztem.
- Jaj bocs Mic... hael? - néztem felhúzott szemöldökkel Michaelt, ki éppen a táskámban kutatott valamit.
- Telefon, zsebkenő, pénztárca, kis napló... napló?! - vette ki a naplómat Michael, majd kinyitotta az első oldalon.
- Adod vissza!!! - ugrottam rá szinte tigris szerűen, amivel eléggé megleptem ugyanis szerencsére elejtette az imént említett tárgyat. Gyors lemásztam szegény Michaelről, és felvettem minden cuccomat ami a földön a hevert.
- Srácok, én szerintem megyek innen. Nem lesz egy szép látvány ha majd abba hagyják és tiszta vér mindenük. - mondta Luke majd felállt és a kocsi felé vette az irányt.
A többiek már rég ott voltak, míg én még mindig ledöbbenten néztem a két verekedő fiút.
- Hannah, jössz? - kiabált a távolból Ashton.
- Megyek! - és már ott is hagytam a civakodó párost. Még épp időben, mert ha tovább maradok ott, biztos, hogy valamelyik megragad és a végén majd én is olyan szerencsétlenül járok mint az a vékonyabb, részeg fiú. Beszálltam hátulra Calum és Michael közé, amitől elő jöttek a gyerekkori emlékek, mikor még középen ültem. Út közben a fiúk folyton arról faggattak, hogy milyen hangszeren játszok, mi a kedvenc zeném, és minden zenével kapcsolódó dologról.
- Luke, hova is megyünk éppen? - hajoltam előre, hogy Luke jobban hallja amit mondok a hangzavarban. Öten voltunk csak az autóban, de amikor Michael hülyeségből kis babát próbált eljátszani és torka szakadtából üvöltött, na akkor kellett befogni mindenkinek a fülét.
- Most a tengerpartra megyünk. Amúgy is már kikéne pakolni a gitárokat. - mondta Luke az utat figyelve.
- És a dobom? - kérdezte Ashton szét tárt karokkal.
- Az meg... az meg... - gondolkozott Luke, majd egyre erősebben kezdte szorítani a kormányt.
- Majd Luke és Hannah vissza mennek érte! - kiabált Calum elnyomva Michael ordítását.
- Mi? - fordultam hátra, és rögtön Calumra néztem, ki épp kacsintott egyet Michael felé.
- Még van időnk. Úgy, hogy... Luke-al visszamentek. - mondta nevetve Michael.
Calum arcán ördögi mosoly ült, ami eléggé zavart, ugyanis azon a napon ismertem meg őket jobban, mert eddig csak a fegyelmezett fiúkat láttam bennük - főleg Michaelben - akik nem csinálnak semmi rosszat, de Calum már az első nap meg akar szívatni. Nagyon azt sem értettem, hogy mért lógok velük. Habár, csak jobb volt eljönni, mint, hogy két verekedő fiú mellett kivárni, hogy fejezzék be és akkor csendben haza osonok.
- Na, meg is érkeztünk! - állította le Luke az autót.
Mindenki kiszállt, csak mi ketten nem. A többiek kivették az állványokat, a mikrofont, a gitárjukat, és mindent amit Luke elhozott. Calum lecsukta a csomagtartó tetejét, és intett Luke-nak, hogy mehet. Út közben úgy döntöttem, hogy nem szólalok meg, és próbálok láthatatlan maradni, de ez sem sikerült.
- Mért vagy ilyen csöndes egyébként? - kérdezte Luke a tükörbe nézve, ahol gondolom először nem nagyon vett észre.
- Mert, te? - kérdeztem vissza.
- Nagyon makacs vagy, ugye tudod? - nevetett Luke, miközben kifordult a fő útra.
Nem voltam egy beszédes fajta, nem válaszoltam. Mikor már meg untam az ülésen való heverészést, felültem és nagy nehezen előre dőltem, hogy átkapcsoljam a rádiót valami normális zenére.
- Várj! - mondta a fiú, és ő is be szállt a végtelennek tűnő kapcsolgatásba.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltottam tovább kapcsolgatva a rádiót.
- Jó, nem hallgatunk semmit. Nincs egy értelmes zene sem. - kapcsolta ki a srác, majd kihúzta belőle a pendrive-ot, és csak átdobta a másik ülésre.
- Ezen van valami. - vettem el a kis pendrive-ot, és a rajta lógó cetlit próbáltam elolvasni.
- Áh, biztos csak Ashton rá ragasztott valami hülye rágós papírt. - legyintett Luke, és a mozdulattal kiverte a kezemből a lapot. Lehajoltam érte, majd újra megpróbáltam elolvasni.
- Hülye zenék Luke-nak Mikey-től. - olvastam fel hangosan, hogy Luke is hallja. De bizonyára meg is hallotta, mert egy szempillantás alatt kivette a kezemből.
- Akkor jó, hogy nem találunk semmi rendes zenét! - dobta el a cetlit, és a hangjából kivéve rögtön tudtam: mérges Michaelre. Ha már zenét sem lehetett hallgatni, és egyikünk sem volt az a hű de társalgós fajta, nem volt más választás: mint, hogy csöndben várni, mikor szólal meg a másik, vagy esetleg mikor érkezünk meg.

          ___________________________________________________________________

    Igaz, hogy péntekenként lennének most már részek, de ez, és az előző fejezetek
    kivételével most kedden lett. Mivel ilyen jó fej vagyok veletek, meg próbálok péntekre is               össze hozni egy kis fejezetet. Remélem, tetszett! :)

--
Victoria Blue