2015. január 30., péntek

5. Fejezet

- Akkor most én vagyok a szerencsés. - nevetett fel Luke és közelebb lépett hozzám.
- Miért is? - néztem fel az előttem álló óriásnak tűnő fiúra. Távolról nem vettem észre, hogy ilyen magas. De amikor már ott állt előttem, és fél méterről éreztem a dezodor szagát amit használ, akkor már feltűnt, hogy Luke eszméletlen magas, és hiába nyújtózkodnék, sose lennék magasabb nála.
- Értem a matekot... egy együttes tagja vagyok akik még nem " híresek " ... - sorolta a srác miközben a dobozokat rakosgatta ide-oda. Helyén volt az összes, így nem értem, miért kellett pakolászni.
- Egy együttes tagja? - kérdeztem felnézve az előttem álló fiúra. Leültem az egyik dobozra, és figyelmesen vártam mikor kezd el Luke mesélni, mint a 60 éves nagypapák az unokáiknak. Igazság szerint, eltudtam képzelni a srácot, ahogy ott ül egy fotelben - persze nem öregen - és ölében két gyerekkel mesél nekik. Addig gondolkodtam ilyen hülyeségeken, míg a fiú le nem ült az egyik dobozra, és elkezdte mesélni a kis "történetüket".
- A nevünket Michael találta ki: 5 Seconds of Summer. Leakarta nyűgözni a matek tanárt. - nevetett Luke, és folytatta a hosszabbnál-hosszabb mesét. Az ásítást is próbáltam valahogy vissza tartani, mert egy idő után untam. - És igen, a zene amit hallgattál, és énekeltél tesin, azt mi írtuk. - arcán széles mosoly ült, mint aki kapott szülinapjára egy Ferrari-t.
- Minek örülsz annyira? - kérdeztem, majd felálltam, hogy kivigyem azt a dobozt, amin eddig ültem. Sietni kellett volna, de ezek szerint megvan az első közös bennünk: mind a ketten késünk legalább 10 percet. Rosszabb esetben fél órát. Már rég énekelniük kellett volna a tengerparton, utána pedig mindenki megy haza. De nem, Luke-al akár készek voltunk 2 órán át beszélgetni értelmetlen dolgokról. Amikor a srác válaszolt, szó szerint nyakamba ugrott:
- Köszi, köszi, köszi!!! Hogy hallgatsz minket és tetszik amit csinálunk! - ölelgetett össze-vissza Luke. Alig kaptam levegőt a fiú két erős karja közt.
- Luke! N-nem kapok levegőt! - nyögtem ki, és szerencsére a srác meghallotta, majd elengedett.
- Ööö... kösz, hogy... tetszik a zenénk. - köhögött és a plafont kezdte el bámulni. Én kínomban a földet néztem, egyetlen egy fiú sem volt aki még átölelt - na jó azért 1-2 igen - éreztem, hogy tiszta rákvörös a fejem, ami miatt fel sem mertem nézni Luke-ra, nehogy megint azt higgye, hogy rosszul vagyok és akkor talán szól az anyjának. Még csak az kellene, hívná a mentőket!
- Luke, már el kéne indulni nem? - kérdeztem a fali órára mutatva. Luke bólintott, és felkapott két hatalmas dobozt. Megpróbáltam én is felvenni kettőt, de inkább nem is szerencsétlenkedtem vele. Elég volt nekem egy is. Kimentünk a szobából, és nagy nehezen eljutottunk a lépcsőig. Ott viszont Luke lerakta a dobozokat, és beszaladt a szobájába. Egy kis idő elteltével vissza is jött, majd mentünk tovább. Nem tudom, mi volt olyan fontos neki, de hát, ő tudja. Lementünk a lépcsőn, és elköszöntünk Liztől. Annyira benne volt a sütögetésben, hogy észre sem vett minket.

Egész úton csendben voltunk, míg végre oda nem értünk a tengerpartra, ahol a fiúk már unalmukban sár csatáztak. Szerencsére volt rajtuk esőkabát, így legalább nem lett saras a ruhájuk. Mikor Ashton észre vett minket, örvendezve futott felénk, vagy inkább a kocsi felé.
- Végre! Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Michael csípőre tett kézzel, amitől rögtön az a kép ugrott be, amikor Liz magyarázatot várt Luke-tól.
- Volt egy kis dolgunk. - mondta Luke és arrébb rakta a dobozt - mindig csak doboz - . Kicsit mérges arckifejezést vágott, amitől ráncok jelentek meg a homlokán. De biztos csak bele sütött a nap a szemébe.
- Egy kis dolguk... - kacsintott Calum Michaelre, és könyökével kicsit meglökte, hogy figyeljen.
Ekkor Ashton átkarolta Luke-ot és az ellentétes irányba fordította, hogy ne lássam egyikőjük arcát sem. Viszont Ashton egy kicsit hangos volt, így simán hallhattam amit mond.
- Luke, fogadjunk bejön neked ez a csaj. - suttogott Ashton. Mivel rólam volt szó, és ki nem állhattam, hogyha társaságban rólam sugdolóznak - főleg ha fiúk - bele kellett szólnom.
- Hé! Én is itt vagyok ám. - léptem oda a két fiúhoz, kik valószínűleg elfelejtették, hogy ott állok mögöttük 1-2 méterre. Megfogtam mindkettőjük vállát, és nagy nehezen szét szedtem őket. Ashton meglepődve nézett vissza rám az össze-vissza lógó, barna tincsei alól, Luke pedig előkotorászott egy csokit a zsebéből, és arrébb ment. Mintha elakarnánk venni az édességet... habár, Ashton már szemezgetett vele. Mire megfordultam, Calum és Michael már rég felállította a dobokat, és a mikrofon állványokat.

Nagy tömeg volt a kis " koncerten ", ami miatt nem bírtam a stég közelébe férkőzni. Ezért csak felültem a kocsi motorháztetejére, és onnan néztem a többieket. Illetve hallgattam is. Mikor vége lett, az összes csaj odaszaladt hozzájuk és ölelgették őket, viszont ahogy észrevettem, Luke nagy nehezen lerángatta magáról mindet, és gyors léptekkel megindult felém. Felült mellém a motorháztetőre, és a kocsi oldalának támasztotta a gitárt.
- Na, milyenek voltunk? - kérdezte Luke és eldobta a törülközőt amivel a homlokát törölgette.
- Jók. - mosolyogtam és hátra dőltem, mert azt hittem lesz valami mögöttem ami meg tart. De sajnos nem volt, így egy kicsit be vertem a fejem. Még jó, hogy Luke nem engem nézett hanem a többieket ahogy "csajoznak". Gyors felültem, és megigazítottam a hajam. Ránéztem az órámra, és most az egyszer szomorúan néztem Luke-ra. Csak pár órát töltöttünk együtt, de én máris megkedveltem. Fél 8 volt, ami azt jelentette, hogy haza kell mennem vagy otthon kirobban a 3. világháború.
- Luke, hazavinnél? - kérdeztem és leugrottam a motorháztetőről.
- Persze. - bólintott a srác és már bent ült az autóban. Becsuktam a kocsi ajtaját, és akaratom ellenére sóhajtottam egy nagyot. Út közben elkezdett szakadni az eső - biztos részeg az időjárás Sydney-ben - ami elég fura és váratlan volt.

Mikor megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból, és elköszöntem Luke-tól. Hirtelen a srác utánam kiáltott.
- Hannah! Várj! - szállt ki ő is az autóból és odarohant hozzám. Ott volt tőlem legalább 30 cm-re, és kezembe nyomott egy nyakláncot, melyen egy fekete hangjegy lógott. Csak néztem-néztem a gyönyörű ékszert, miközben Luke még mindig fogta a kezem. Felnéztem Luke-ra, kinek a tengerkék, csillogó szemei ugyanolyan szépen voltak az esőben mint mindig. Mélyen a szemembe nézett, mintha ott próbálná meglelni a válaszomat, mit mondok a kis ajándékára.
- Tetszik? - kérdezte Luke, és a szabad kezével beletúrt a hajába.
Nem bírtam megszólalni. Lehet, hogy csak 2-3 órája voltunk együtt mind két " barát " , de ott van még az a másik 2 év is, amióta ismerjük egymást. Ránéztem a nyakláncra, majd Luke-ra. Kezemet a tarkójára tettem, és kicsit lentebb húztam, hogy egy picit is felérjem. Luke végighúzta kezét az                                
arcomon, majd szenvedélyesen megcsókolt. Ajka puha
volt, és nem volt olyan vad, hogy szét harapja a számat. Azt a csókot nem tudtam hova
besorolni, még sosem, senki se csókolt meg engem úgy, mint Luke. De aztán abba kellett hagynunk, mert nem kaptunk levegőt.
- Ez csodálatos volt! - sóhajtott fel Luke, és rámnézett.
- Én... most... megyek. Szia. - engedtem el Luke kezét, majd sarkon fordultam, és kinyitottam a kaput. Vissza néztem a srácra ki épp akkor szállt be a kocsiba. Nem bírtam ki, hogy ne kiáltsak vissza neki.
- Holnap reggel 6-kor itt kint várlak! - kiáltottam a lehető leghangosabban Luke-nak.
A fiú felemelte fejét, és egy okéval válaszolt. Addig álltam kint egy helyben a szakadó esőben, míg el nem tűnt Luke fekete kocsija. Bementem a házba, és szerencsémre nem volt otthon még senki. Felmentem a szobámba, azt gondolva, hogy minden rendben van, és nincs kupleráj. Viszont amikor benyitottam, nem pont az fogadott, amit látni akartam. A ruhák szétdobálva, a gardrób ajtaja tárva-nyitva, a házi pedig még mindig nem volt kész. Össze szedtem az összes göncömet amit találtam, és begyömöszöltem az ágy alá. A gardrób ajtaját becsuktam, és odaültem az asztalhoz. Késő este fejeztem be, mikor furcsa módon anyámék még mindig nem voltak otthon. Előkerestem a rózsaszín, macis pizsamámat - nem találtam a többit - és elmentem fürdeni.
Fürdés után lementem a földszintre, és megpróbáltam össze "varázsolni" valami kaját.
Vagy 10 percig kerestem egy tojást, míg végre meglett. De aztán szerencsétlen módon leejtettem. Már az ötödik tojás volt a kezemben, melyet próbáltam biztonságban átvinni a konyha másik felére, viszont elfelejtettem, hogy hülye fejemre oda raktam a konyha közepére egy kukát, hogy majd abba beledobálom a tojás héjat. De sajnos pont útban volt, ami miatt felbuktam benne és az utolsó tojás is odalett. Fogtam a fölmosót, és feltakarítottam az imént említett, ripityára tört tojásokat. A következő étel, amit szívesen ettem volna, az a vajas kenyér. Akkor jutott eszembe, hogy milyen sokat hallottam már azt, hogyha leejtesz egy kenyeret, ami lekvárral vagy bármivel meg van kenve, az mindig a megkent oldalára esik. Ez eltántorított attól a gondolattól, hogy akármilyen megkent kenyeret egyek. Szóval, elővettem a telefonom, és tárcsázni kezdtem a legközelebbi pizzázó számát.
- Jó estét, szeretnék egy szalámis pizzát rendelni! - szóltam bele a telefonba.
- Jaj, Hannah te vagy az? - kérdezte egy ismerős, kicsit öreges női hang.
- Sarah néni?
- Már visszük is a pizzádat. - mondta kedves, lágy hangon. Anyám egyik közeli "ismerőse" volt, és mindig átjárt hozzánk. Így jó, hogy ismert engem gyerekkorom óta, amikor még apró, picike általános iskolás lány voltam, kinek csak 1-2 barátja volt, és egy szerelme sem. Letettem a telefonom, magamra kaptam apám nagy kabátját - hogy mért pont azt, még mindig nem jöttem rá - és kimentem a teraszra, melynek fedett teteje volt, így nem áztam meg. Maximum kicsit megfáztam, de az még semmiség.

Kifizettem, majd visszamentem a házba. Leültem az asztalhoz, majd fel is álltam, mert leakartam vinni a laptopot. Mindenhol kerestem, de sehol sem találtam. Majd mikor feladtam minden reményt, észrevettem, hogy ott volt mind végig az ágyamon. Gyors levittem, és kerestem rajta egy filmet. Majd hirtelen eszembe jutott, hogy Luke-al telefonszámot cseréltünk, és azt mondta, ha bármi baj van, hívjam fel. Nos, most nem volt baj. Csak át akartam hívni egy közös filmezésre. Elvettem a telefonom a pultról - újra - és felhívtam a srácot.
- Csá! V-vagyis szia Hannah! - nevetett Luke.
- Szia Luke! Nem jössz át egy közös filmezésre? Már ha van kedved. - mondtam mosolyogva, de egyben egy kicsit féltem is, mert ha anyámék hazajönnek, és meglátnak engem meg Luke-ot, akkor anyám biztos azt hiszi, hogy járunk, apám meg már kezdené is a testőr szerepet, ki ha kell lelő mindenkit, csak hogy az egyetlen lánya biztonságban legyen. Na ez volt az, amire nagyon nem volt szükségem. Majd hirtelen beugrott, nincs egy hely sem, ahol nyugodtan filmezhetnénk. Csak a szobám, ahova egyetlen fiú sem lépett még be.
- Persze, 10 perc és ott leszek! Szia! - majd le is tette. Automatikusan felkeltem a kanapéról, a telefonommal nem is törődve eldobtam, s mint egy sportkocsi száguldottam fel a szobámba. Körülnéztem, hogy rendben van-e minden, majd megláttam az ágy alá betűrt ruhákat. Gyors kiszedtem mindet, és bedobáltam a gardróbba. Elégedetten sétáltam ki a szobámból, aztán bele néztem a tükörbe. Rózsaszín, macis, dedós pizsamám szinte kiszúrta a szemem, és más nem is jutott eszembe: rögtön át kell cserélni!
Visszafutottam megint Ferrari módban, és sorjában kapkodtam ki a pizsamákat amiket találtam.
Volt egy kék hálóing, egy viszonylag hosszú, szürke póló, hozzá pedig egy kis rövid nadrág ami ki se látszott, és egy nagyon rövid trikó. A másodikat választottam, mert a hálóingemet már vagy 2 éve kinőttem, a trikó pedig nem volt szimpatikus. Semmi kedvem nem volt Miley Cyrus szerűen egy vasgolyón hintázni. Elraktam a többit, majd gyors felvettem a szürke pólót és a nadrágot. Pont időben lettem kész, mert valaki már csöngetett is. Lementem, és kinyitottam az ajtót. Luke volt az, egy virágcsokorral a kezében. Először csak néztem-néztem a virágcsokrot, mintha még sosem láttam volna egyet sem. Majd észbe kaptam, hogy bekéne hívni a vendéget. De ahogy észrevettem, Luke is kicsit egy másik világban volt, ugyanis míg én a virágcsokrot néztem, ő végig a pólómat. Remélem nem gondolta azt, hogy fél meztelen vagyok, és majd kis pedofil módjára letámadom! Úristen, erre még gondolni is rossz.
- Gyere be! - intettem a nappali felé, Luke pedig átlépte a küszöböt, amiről eszembe is jutott apám egyik szabálya: ,,csak az a fiú lépje át a küszöböt, amelyiket szimpatikusnak találom, és megengedem neked, hogy vele légy!" Jó kislány létemre most rossz lettem. Legtöbbször mindig betartottam azokat a szabályokat, amelyeket a szüleim szabtak meg, de most magasról tettem rá. Szóltam Luke-nak, hogy menjünk fel a szobámba, mert nem kérdeztem meg se anyámat, se apámat, hogy átjöhet-e, és a szobámban biztonságosabbnak találtam a filmnézést. Közben felvittük a pizzát és a laptopot, majd leültünk az ágyra.
- Mit nézzünk? - kérdeztem megnyitva egy online filmes oldalt.
- Hmm... Horror? - mosolygott Luke és elkezdte dörzsölgetni a tenyerét.
- Hát... még sose néztem horrort, mert ismerem magam, ha megijedek valami horroros dologtól, akkor hetekig nem alszok. - magyaráztam el Luke-nak. De végül csak beleegyeztem, ha nem csinálunk "őrültséget" az életben, akkor nem lesz mit mesélni majd az unokáknak. Rákattintottam az első horror filmre amit megláttam, ami sajnos a Poltergeist volt.
A film közben néha ránéztem Luke-ra, de neki az arckifejezése inkább olyan... nyugodt volt. Nem látszott rajta, hogy félne. Míg közben én már szinte láttam magamat ahogy mindjárt kiesik a szemem úgy figyelem mi fog történni. Amikor megjelent a képernyőn egy.. hát, nem éppen szép hölgyike, azt hittem kiugrok az ablakon úgy megijedtem. Akaratom ellenére megfogtam Luke karját és közelebb bújtam hozzá.
- Nyugi már, ez csak egy film. - nyugtatott meg Luke, ami nem sokat segített.
- De úristen, olyan ijesztő! - nevettem kínomban, mert komolyan lassan már a WC-re is képes voltam elmenni, nehogy aztán lehányjam a laptopot.
- Itt maradjak veled? - kérdezte Luke, majd rámnézett. Erre a kérdésre rögtön felkaptam a fejem, és próbáltam kitalálni, mit is mondjak neki.
- Mi? Meddig? - kérdeztem meglepődött hangon.
- Azt kérdezem itt maradjak veled este, hogy ne félj annyira? - kérdezte Luke, és már láttam hogy kezd elpirulni. És olyan kis édes mosoly volt az arcán, hogy már én is belepirultam ebbe a párbeszédbe.
- Nekem mindegy. - vontam meg a vállam. Úristen, ennyire hülye csak nem lehetek! Dehogyis mindegy, hogy egy fiú fog aludni mellettem éjszaka, és majd talán hajnali 4-kor apám beront a szobámba, mert meglát egy ismeretlen cipőt az ajtóm mellett. Ráadásul semmi B tervem nem volt, hogy mit csináljak, ha valaki kopogtat.

Mikor vége lett a filmnek, lementem a földszintre, megnézni anyámékat, hogy már haza értek-e. De nem, még mindig nem volt otthon senki, csak én meg Luke. A srác is lejött, de ő nem körül nézni. Fel volt öltözve, és épp indulni készült. Elköszöntem tőle, és felmentem az emeletre, ahol aztán tiszta sötét volt, és nyitva volt az ablak. Kint erősen fújt a szél, ami bejött a nyitott ablakon, és leverte anyám lila vázáját, amiben virágok is voltak. Ijedtemben egy nagyot sikítottam, amit Luke meghallott - talán a szomszéd is - és már hallottam is a lépteit, ahogy majd elesik, úgy fut fel a lépcsőn. A srác felkapcsolta a villanyt, én pedig felé fordultam, majd kitört belőlünk a röhögő görcs. Még sosem esett ilyen jól, hogy megijedtem valamitől.
- Luke, szerintem maradj. - nevettem és bementem a szobámba, hogy egy kis rendet csináljak.
- Akkor... én alszok itt. - mutatott Luke az ágyam bal felére.
- Oké, nem mintha zavarna... de fürödtél amúgy? - kérdeztem és befeküdtem ágyba, de előtte még megkerestem az összes párnát, és kis falként felállítottam közénk. Luke biztos levette a pólóját, meg az összes ruhát ami rajta volt. "Egyet" kivéve. Nem láttam, hogy melyik ruháját vette le, mivel én már próbáltam elaludni, és csukva volt a szemem.

Reggel anyám hangjára ébredtem, ahogy ordibál valakivel. Kicsit kinyitottam a szemem, majd észrevettem. Lebuktunk! Gyors felpattantam, és megindultam a hang felé. Amikor leértem a földszintre, megláttam apámat, ki épp az ajtó felé mutogat, anyám pedig Luke-al ordibált. Odarohantam, és próbáltam "megvédeni" a srácot.
- Anya! Apa! Ne ordibáljatok már vele! - álltam ki egy szál pólóban és egy rövidnadrágban a szüleim elé.
- Hannah! Mégis mit jelentsen ez? Van egy fiúd és nem szólsz nekünk? Még szerencse, hogy anyád rajtakapott titeket! - ordibált apám, mintha ő lenne Hitler. - Te meg, tudom mit csináltál az én egyetlen lányommal az éjszaka! Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre! - bökött Luke felé.
Szegény, el sem tudtam képzelni, hogy milyen szarul érezheti magát, ahogy anyám meg apám így kigúnyolták.
- Jó, ezt majd később megbeszéljük. Luke, kint várj meg! - szóltam Luke-nak, ki rögtön elhagyta a házunkat. Én pedig gyors felmentem a szobámba, felkaptam magamra egy normális ruhát és a táskámat, aztán köszönés nélkül elhagytam a házat.
- Bocsi... - hajtottam le a fejem, és elkezdtem a földet bámulni.
- Semmi baj. Egyébként, este leromboltad a párnafalat. - nevetett Luke, és szemei úgy elkezdtek ragyogni a napsütésben, hogy lassan már azt hittem gyémántok vannak a szeme helyett.
- Jaj nemár! Ugye nem öleltelek át? - kérdeztem, amire Luke válaszolt is, csak épp akkor állt meg mellettünk kocsival Calum, Ashton és Michael. Ahhoz képest, hogy azon a napon írtunk föciből, a többiek olyan boldogok voltak, hogy talán a szomszéd is hallotta, ahogy a fiúk hangosan nyomatják a Nirvana-t. Beszálltunk hátra Michael mellé, ki épp a tankönyvben lévő ábrákat próbálta megérteni.
- Na és te Luke, hol voltál az este? - fordult hátra Calum ördögi mosollyal, amiből rögtön tudtam, megint elfog sütni egy, a fiúk szerint "vicces" poént.
- Átmentem a barátnőm... akarom mondani az egyik haveromhoz! - rázta meg a fejét Luke, és láttam rajta, hogy zavarba jött. Este nálam volt, és mi csak "haverok" vagyunk. Akkor, mégis miért mondott barátnőt?
- Barátnő? Csak nem? - tette le a könyvet Michael, és előre dőlt, hogy lássa Luke-ot.
- Jaj hagyjatok már! - legyintett a kezével Luke és elfordult.

A suliban már azt hittem, sose lesz vége a napnak. Viszont hazafelé megint a fiúkkal mentem. Michael a szokásos módon hátul ült, ahogy én is. Nem volt vele semmi bajom, de az a hang amikor kisbabát játszott, néha már azt hittem, hogy átváltozok Hulká. (Az a nagy, izmos, zöld lény a filmekből.) Vagy egyszerűen leveszem a cipőm, kitöröm vele az ablakot, és kiugrok.
- Valami program mára? - kérdezte Michael és abba hagyta az ordítozást. Végre!
- Juj én tudom! - nevetett Ash, reméltem, hogy legalább ő nem fog megszívatni. - Luke elviszi Hannah-t ahhoz a szakadékhoz, ahol egyszer voltunk. Nem tudom már mikor, egyszer. Na mindegy, Luke elviszi oda, és akkor megcsókolja, majd összejönnek... - sorolgatta Ashton a leghülyébb dolgokat, amiket csak eltud képzelni. Nem hiszem, hogy végiggondolta, miket is mond ki valójában.
- Mit mondtál? - kérdezte Luke.
- Ööö... semmit! - válaszolt Ashton és befordult abba az utcába, ahol én laktam. Luke-al kiszálltunk, és egyenest megindultunk a ház felé, ahova Luke-nak tilos lenne belépni.

Apám végig szúrós tekintettel figyelte a srácot, ki próbált nem oda nézni.
- Elvigyelek ahhoz a szakadékhoz? - kérdezte Luke, mikor lehetőleg már távol voltunk a szüleimtől.
- Persze. Csak előtte átöltözök. - mondtam, és már szaladtam is fel a szobámba, ahova persze Luke követett, de én becsuktam az ajtót, így Luke nem bírt leskelődni. Gyors felkaptam magamra egy rövid ujjú pólót, egy fekete csőfarmert, és már indultunk is. Luke még nem volt kész, így el kellett menni hozzájuk is.

                     ________________________________________________________

Na itt lenne ez a fejezet is! Ami egy kicsit hosszú lett, de gondolom titeket ez nem zavar.
Ha valaki a horroros résznél mondaná magában: Ez a film nem is ijesztő!
Hát akkor, bocsánat, hogy nem sikerült egy tényleg "ijesztő" filmet találnom.
A neten néztem utána az összesnek, amiket hallottam, és megjegyeztem a címét.
Mivel nagyon sok horror film van, ami sokak szerint ijesztő (szerintem az összes az) nem nagyon bírtam eldönteni, hogy melyiket válasszam. Először volt a Kör, majd a Fűrész, aztán a Mama, de végül a Bloody Mary lett. Tetszett ez a fejezet? Mit gondoltok, mi fog történni a szakadéknál?
A következő részben kiderül!

Puszil, Victoria Blue