2015. április 10., péntek

11. Fejezet (Részlet)

- Mit kerestek itt? – álltam fel az ágyról, és közelebb mentem a három fiúhoz. -, És hol van Luke?
- Ő… tudod… - kezdett bele a mondatba Michael, de aztán abba hagyta.
- Mondd már ki! – ordítottam rá.
- Egy szivárvány színű vérkecske fogságba ejtette és elvitte az otthonába. Fhu, de nagyon durva. Biztos tudni akarod? – kérdezte idegesítő mosollyal az arcán.
- Michael! – szóltam rá a fiúra most már egy kicsivel barátságosabb hangon.
- Jó… igazából ott maradt még egy kis ideig Londonban. De nem sokára jön haza, nyugi – mondta a srác komoly hangon.
- Kivel beszélgetsz, Hannah? – ordibált át a szobámba Melissa, majd mivel nem válaszoltam, kopogás nélkül berontott a szobámba. Akár csak a fiúk. -, Kik ezek?
- Ja, persze! Te még nem ismered őket. Ő itt Michael, Ashton, és Calum - léptem oda sorban mind a három sráchoz. Rossz érzés volt, hogy Luke nincs ott. Nagyon rossz érzés. Legszívesebben, ha tudtam volna repülni, átrepültem volna az egész óceánt, hogy vele legyek. De sajnos ezt nem tehettem meg. Viszont amikor ránéztem a karomra, legszívesebben felkaptam volna egy pulcsit, hogy ne látszódjanak rajta az „emlékek”. Egy gyors rántással a hátam mögé tettem mindkét karom, mely egy kis zajt okozott, és a mellettem álló fiú rögtön odanézett. Túl feltűnő volt a művelet, és észrevette. Legalább is, egy ideig eléggé nézegette a karomat - na meg a rák vörös arcom -.
- Valami baj van? – kérdezte egy váratlan pillanatban, lágy hangon. Hirtelen összerezzentem, de hamar „helyre álltam” és válaszoltam.
- Nem, dehogy, semmi. Mi lenne? – nevettem félénken, és szinte már láttam magam előtt, ahogy Michael fogja, elő rántja a kezem, és máris szörnyű látván tárul mindenki elé. Motyogott valamit, de nem teljesen értettem. Csak négyen voltunk már a szobámban, mert Melissa úgy döntött, visszamegy aludni. (?) Plusz, hogy Ashton folyton magyarázott – ami nem baj, mert jó hallgatni, ahogy elmeséli mi történt vele az nap, vagy éppen a múltban, vagy ha valami teljesen másról beszél – de egy idő után már idegesített. Próbáltam rá figyelni, de a vágások, a halott családom, és Luke teljesen elterelte a figyelmem. Aztán kapcsoltam; meg kellene kérdezni a vendégeket, kérnek-e valamit.
- Kértek valamit? – kérdeztem, majd miután elfeledtem e érdekes dolgokat, leengedtem a karom, melyen tisztán lehetett látni a különféle piros csíkokat. Másnak csak átlagos sebek voltak, míg én mindegyikben láttam egy jelenetet, emléket. Ahogy az előbb is említettem, látszódtak a vágások, és Michael rögtön oda nézett. Ahogy a többiek is… mindenki.

                                                      --------------------------------------------
Szép jó napot mindenkinek!
Hát, csak egy aprócska részletet bírtam összehozni, mert tavaszi szünetben nagyon le voltam betegedve, ahogy most is. Annyi a különbség, hogy most már azért jobban vagyok. Az írást nem lehet erőltetni, és nagyon az ihlet sem kapott el – tudom, a nincs ihletem kifogást csak a lusták használják blabla – de nekem tényleg nem volt. Na, jó egy picurka mégis xD Nos, más hozzá fűzni valóm nem lenne ehhez a részlethez. Attól függetlenül, hogy elég rövid lett, remélem, tetszett! Kellemes hétvégét!

--------------------------------

Victoria Blue

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése