2015. május 26., kedd

11. Fejezet

- Én… kimentem vízért! Vagyis i-izé… - nevettem kínomban -, Kértek valamit?
- Nem, köszi! – válaszoltak kórusban. Hirtelen megcsörrent Michael telefonja, és olyan sebességgel vette ki zsebéből, hogy vagy kétszer is elejtette, ezért elkezdte simogatni a készüléket (?) és visszahívta azt a bizonyos személyt, aki az előbb hívta. Fél perc múlva beharapta alsó ajkát, és rám nézett, valamint a fiúkra.
- Elmondjam neki? – kérdezte, miközben lassan odasétált az ablakhoz, elhúzta a függönyt, így egy kis fény is beszűrődött az egyébként is kicsi szobába.
- Oké… nem tom’, hogy jobb lesz-e neki, de… rajtad múlik – sóhajtott Michael, majd kikapcsolta telefonját, s zsebre rakta. Felém fordult, vett egy nagy levegőt, majd kezdte is.
- Nem akarlak megbántani, mert tudom, hogy szerelmes vagy Luke-ba meg minden de… Neki már van egy új barátnője – mondta, viszont én a szokásos módon félbeszakítottam őt is.
- Micsoda?! – kérdeztem.
- Londonban. Van egy új barátnője. Alice Jane Grace – válaszolt, majd Calum egy óvatos hajhúzással próbálta elmondani neki, hogy menni kéne, ugyanis nagyon késő van. Michael rögtön rácsapott a kezére, és nevetve elbúcsúztak. Szuper. Idejönnek, mondanak nekem egy számomra szörnyű hírt – amely abban a pillanatban nekem a világvégét jelentette – és itt hagynak egyedül. Lassan oda lépkedtem az ablakhoz, és figyeltem a srácokat, ahogyan elhagyják a házunk területét. Pár perc múlva újra észbe kaptam, és rögtön bekapcsoltam a számítógépem. Idegesen bepötyögtem a keresőbe az ismeretlen lány nevét, és megnyomtam az entert. Valami sikeres üzletember lánya volt, és ahhoz képest, hogy gazdagnak látszott, elég szép volt. Nem csodálom, hogy Luke rögtön belé szeretett. Az össze-vissza járkáló hangokat a fejemben – nem, nem őrültem meg, csak volt, hogy saját magamhoz beszéltem – Vanessa néni hangja törte meg, ahogy fel-le sétál a folyosón és hangosan azt kiabálja:
- Gyertek, gyerekek! Vacsora!
Lassú léptekkel letotyogtam az ebédlőbe, és beültem az asztal mögé. Mindenki mosolygott, csak én voltam az a nagyon feltűnő kakukktojás.
- Valami baj van, Hannah? – kérdezte kedvesen Jack bácsi.
- Semmi baj, jól vagyok – mosolyogtam. El sem hiszem, hogy tudom ilyen jól elhitetni az emberekkel, hogy minden rendben.

Vacsora után mindenki ment a saját dolgára, ami persze bent a házban volt, csak én akartam megint a szabadban lenni. Még mielőtt kinyitottam volna az ajtót, megállított egy ismerős fiú hang. Megfordultam, és ledöbbenve láttam, hogy Adam az. Sose szoktunk beszélni, hiába vagyunk unokatesók, ezért is találtam olyan furcsának, hogy utánam szólt.
- Igen, Adam? – kérdeztem vissza.
- Veled mehetnék? – kérdezte egy kósza mosollyal az arcán, majd boldogan válaszoltam.
- Persze, gyere csak!
Adam még gyors visszakiabált a többieknek, hogy: „Elmentünk itthonról, szóval ne keressetek!” Nem válaszolt senki, így egy vállrántással közöltük egymással, hogy indulhatunk.

Már egy ideje csendben sétáltunk egymás mellett, amikor megszólalt a telefonom. Gyors elővettem a kis táskámból, amelyet mindig őrizgettem, hogy majd egyszer leviszem valahova, de sose tettem meg. Odébb húztam a lakatot a képernyőn, majd elolvastam Luke SMS-ét.

Luke üzenete: Szia Hannah! Gondolom már tudod, hogy van egy új barátnőm. Michael biztos mondta.

Hannah üzenete: Már rég túl vagyok rajtad

Luke üzenete: Oké.. ezek szerint nem is érdekel, mit akartam mondani?

Hannah üzenete: Eltaláltad. Rohadtul nem érdekel


„Szeretlek te idióta!” – mondtam magamban, a könnyeimmel küszködve. Adam biztos észrevette, hogy valami nincs rendben, ezért óvatosan átkarolt.
- Még mindig szereted őt, ugye? – kérdezte egy kedves mosollyal az arcán, amely rögtön megnyugtatott.
- Mindennél jobban – válaszoltam.
- Akkor mire vársz? Ezekből simán ki tudom olvasni, hogy oda van érted! Te pedig meg őrülsz, annyira szereted!
- Igazad van… de sajnos ez nem így megy. Már annyira belekevertem magam ebbe a rémálomba, hogy hiába kérnék bocsánatot, nem törődne vele – raktam el a telefonom, még mielőtt még egyszer elolvasnám a beszélgetést.
- Jaj, Hannah! – nevetett fel a srác. – Azt sem tudod miről beszélsz! Ha szereted őt, akkor menj oda, hívd fel, vagy tegyél akármit, hogy vissza szerezd őt! – folytatta bátorító mondatát.
Igyekeztem úgy tenni, mintha nem zavarna, mit mond Adam, és mintha nem szeretném Luke-kot, ezért elfordítottam a fejem az ellenkező irányba, és mellettünk elhaladó autókat kezdtem el bámulni.
- Nincs lehetetlen – szólalt meg egy kis idő után.
- Istenem, Adam! – mosolyogtam. – Hol tanultad ezeket a jó szövegeidet? – kérdeztem vidáman.
- Sehol. Ezek csak úgy jöttek. Láttam rajtad, hogy valami baj van, ezért gondoltam megpróbálok segíteni.
- Köszi. Először egy hülye könyvmolynak hittelek, akinek nincsenek érzései, csak ő meg a könyvei, de aztán rájöttem, hogy te nem az a típus vagy. Bár, lehet nem is létezik olyan – nevettem.

Elég későre járt, ezért gyors elindultunk hazafelé. Otthon jó éjszakát kívántunk egymásnak már előre, mert Adam tudja, ahogy én is, hogy ha valamelyikünk bemegy a szobájába, onnan nem képes többet kijönni, csak ha valamit tényleg akar. Csendben becsuktam magam mögött az ajtót, és lassú léptekkel közelítettem a szoba közepe felé. Mikor oda értem rádőltem az ágyamra, és szótlanul bámultam a plafonon lévő foszforeszkáló csillagokat. Hirtelen eszembe jutott a szakadék, Calum őrült mondatai, hogy Luke szerelmes belém, és a papír, ami kiesett Luke zsebéből. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon melyik nadrágom zsebébe tehettem el, majd olyan 1 perc múlva felpattantam az ágyról, és hihetetlen sebességgel kezdtem el keresgélni a szobámban, miután eszembe jutott, hogy egyik ruhámat sem vittem ki a szennyes tartóhoz, csak bedobáltam őket a sarokba. Gyorsan meglett a papír, és elégedetten ültem le a babzsákra, hogy elolvassam. Valahogy így nézett ki:




Miután elolvastam, mosollyal az arcomon, könnyes szemekkel oda írtam: „Hallom a lelkedet a zenédben”
Nagyon hiányzott Luke. El sem tudom mondani, mennyire. Minél előbb látni akartam őt, át akartam ölelni, érezni, hogy biztonságban vagyok, és mellettem van. De ez nem így történt. Nem volt ott velem, nem ölelt át, nem fogta a kezem. Csupán én voltam, és a papír, amely megmaradt velem.

______________________________________

Sziasztok!
Naa, itt is van a 11. fejezet! Hirtelen megjött az ihlet így majd egy kicsit később neki látok a 12. fejezetnek is. Elég ,,megható" rész lett ez is, de hát olyan is kell néha. Ha tetszett, légyszíves hagyj nyomot magad után! :)

---------
Victoria Blue 


6 megjegyzés:

  1. Nagyon jooo a blog!!! :)
    Gyorsan kövitttt!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)
      Persze, sietek a következő résszel, de lehet az is kicsit később lesz kirakva. De kitartás! Ami késik, nem múlik! ;D

      ---
      Puszil, Victoria Blue

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Nagyon szét el vagyok csúszva, így fogalmam sincs, mikorra lesz kész, de most már ígérem, amint kész, kirakom! :D

      ----
      Victoria Blue

      Törlés