2015. július 5., vasárnap

12. Fejezet (Részlet)

– 4 nap elteltével –

„Állítólag ma jön vissza Luke. Mindent meg fogok tenni, hogy visszaszerezzem. Nagyon hiányzik. Le sem tudom írni mennyire. Remélem, megbocsájt nekem. Eléggé bunkó voltam vele az elmúlt időszakban…”
(Naplóbejegyzés)

Épp olvastam, amikor hirtelen csörgött a telefonom. Letettem a könyvet, és anélkül, hogy megnézném, ki hív, megnyomtam a zölden világító kis gombot.
- Haló, tessék? – kérdeztem.
- Mi ez a régies duma, Hannah? – nevetett egy érdekes hangú fiú.
- Michael?
- Igen, én vagyok az. – válaszolt. – Gondoltam, felhívlak. Luke ma jön haza, és szeret a tengerparton lenni. Szóval… ajánlom, hogy olyan 3 óra körül rögtön indulj el, mert akkor találkozol vele, és helyre tudsz hozni mindent.
- Te… tudtad, hogy összevesztünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Luke egyik haverja vagyok! Hogy ne tudnék ilyen dolgokról? – nevetett.
- Na, mennem kell! Szia! – köszöntem el a sráctól. Már 2 óra volt, szóval készülődnöm kellett. Bár’ mivel volt barátnője, arra is gondoltam, hogy nem kellene annyira „széppé tenni magam”, nehogy aztán a végén valami libának tűnjek. Szóval csak felvettem egy rövidnadrágot, egy rózsaszín trikót, az egyik kék sportcipőmet, és rögtön futottam át Melissához, megkérdezni, hogy jó leszek-e. Ő persze igent mondott, de attól függetlenül megnéztem magam a tükörben. Szuperül összeválogattam a ruháim, de azért megmaradtam a szürke kisegérnek, amilyen valójában vagyok. Hihetetlen, hogy mennyire meg tud változtatni engem egy egyszerű zene. Pár nappal ezelőtt még teljesen magam alatt voltam, nem volt kedvem semmihez. Szerencsére Adam felvidított egy kicsit, amennyire csak tudott, és az utóbbi napokban több időt töltöttem a „családommal”, valamint a barátaimmal.

- Várj, Hannah! Hova mész? – szólt utánam Melissa, még mielőtt kinyitottam volna az ajtót, és elmennék otthonról. Sóhajtottam egy nagyot, megfordultam, és a szőke lány zöldes-kék szemeibe néztem.
- Sétálni – válaszoltam.
- Mehetek veled? – kérdezte kiskutya tekintettel. Egy határozott nemmel eldöntöttem magamban, hogy nem jöhet velem. Persze ezt dehogy mondtam ki hangosan. Visszafordultam, kinyitottam az ajtót, és átléptem a küszöböt. Hallottam, ahogy Melissa el kezd káromkodni, de nem érdekelt.
- Majd veszek egy doboz csokit, és este bocsánatot kérek – gondoltam magamban, és becsuktam a nemrég említett tárgyat. Megfordultam, majd elmentem.

Annyira siettem, hogy útközben majdnem elütött egy autó… gratulálok, Hannah!
- Szép jó napot, Hannah kisasszony! – köszönt oda nekem egy körülbelül 61 éves öregember. Mosolyogva kinyögtem én is egy csókolomot, és válaszoltam az ismeretlen bácsinak.
- Bocsánat, de az a „kisasszony” kifejezés túl sok, szerintem.
- De, hát maga nyerte meg a szépség versenyt! Akkor illendő így nevezni! – válaszolt.
- Elnézést, de én nem nyertem semmilyen versenyen. Szerintem maga összetévesztett valakivel – ráztam meg a fejem. A bácsi megkereste a szemüvegét a mellette lévő kis asztalon, és felvette. 1 percen keresztül méregetett, nézett engem, majd megszólalt:
- Igaza van, nem maga nyerte meg az idei szépség versenyt – mondta, és visszatette a szemüveget a helyére. – De, attól még maga is nagyon szép kislány! – mosolygott.
Nevetve elköszöntem, majd mentem is tovább. Érdekes egy beszélgetés volt, az biztos.
Ránéztem a szintén kék karórámra, ami azt jelezte, hogy 3 óra van.
Messze volt még a kijelölt helyszín, ahova én mindenáron el akartam jutni, ezért gyorsítottam lépteimen. Közben találkoztam Calummal, valószínűleg ő is hozzá tartott.
- Luke-hoz mész? – kérdezte.
- Igen – válaszoltam folyamatosan az órát ellenőrizve.
A barna hajú fiú elmosolyodott, majd lassított léptein.
- Nem jössz? – kérdeztem.
- Elfelejtettem valamit – közölte, és beszaladt a boltba. Meg akartam várni őt, de úgy éreztem, muszáj tovább mennem. 2 percig álltam a kisebb épület előtt, majd elindultam.

-------------------------------
Sziasztok!
Hát, itt van egy kis részlet a 12. fejezetből ennyi idő óta.
Mostanában nagyon sokat kell várni egy részre, ami néhány embert gondolom idegesít.
Kicsit engem is, mert egyszerűen képtelen vagyok leírni, amit gondolok. Ha filmben látnám, sokkal könnyebb lenne, az biztos. Elnézést kérek, amiért ennyiszer megvárakoztatlak titeket.
Remélem, mindenkinek elnyerte tetszését! További szép napot! :)

Victoria Blue 





2 megjegyzés:

  1. Szia!Nagyon jo a blogod!Ujj csak jonennek ossze nagyon cukik eggyutt!mikor lesz kovi resz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik, még akkor is, ha ilyen későn jönnek a fejezetek. :)
      A következő rész fogalmam sincs, mikor lesz kész. Nem tagadom, elhanyagoltam a blogot, és lusta vagyok írni. Viszont nem sokára vége van a történetnek, nagyon közel az utolsó rész. Megpróbálom bepótolni, és hozni a következőt! :)

      --
      Puszi, Victoria Blue

      Törlés